MŰVÉSZETEK VÖLGYE
FESZTIVÁL
2006.
évi Művészetek Völgye fesztivál időpontja: 2006. július 28. – augusztus 6.
Egyelőre
ennyit tudunk a jövő évi fesztiválról.
Ja
és még egyet! A fesztivál ideje alatt ismét lesz CATS-túra! Időpontja: 2006.
augusztus 5., szombat.
Még
dolgozunk rajta, de idővel felteszem a kiírást is!
Addig
az ideiről olvasgatni lehet a leírást! Ez volt most nyáron:
2005. július 29-augusztus 7.
Hát
megjöttünk!
Egy rövidke beszámolót írok:
A tíz nap első felében iszonyú meleg volt, 35 fokban ücsörögtünk a kapolcsi
Felső iskola udvarán. Szerencsére sokan voltak érdeklődők, sok embert
megismertünk és sokan megismertek minket! Esténként mentünk színdarabokra és
koncertekre, nagyon jó előadásokat láttunk a tíz nap alatt. Szerdán
Monostorapátiban játszottunk focimeccset a Zöldek csapatában a NKÖM, a
Völgystáb és a Bárka Színház csapatai ellen, ahol harmadikak lettünk. A végén
óriási zivatarban fociztunk, alig látunk, úgy esett. Egészen péntek délig nem
is standoztunk, mert nem volt értelme. Pénteken délután Zsolt és Enikő már kint
volt, a többiek pedig mentek szalagozni. Szombaton jött a nagy nap (legalábbis
számunkra). 141 résztvevő volt a túrán, kisebb problémákkal (ami a rossz idő
miatti kis útvonalváltoztatás okozott) sikerült jól lebonyolítani. Este Európa
kiadó-koncerten voltunk, majd éjfélkor elkezdtük vezetni az éjszakai túrát,
ahol 34 fő vett részt. Sikeresen levezettük, az indulók élvezték a „sötét
túrát”. Vasárnap majdnem délig aludtunk, majd délután öt óra körül élményekben
gazdagon (és kicsit bánkódva) elhagytuk a Művészetek Völgyét!
Viszlát jövőre (ha minden igaz, márciusban a teljesítménytúrán és júliusban a
fesztiválon) szintén kétszer!
Álljon itt e vers, amely
tükrözi a Művészetek Völgye nagyszerű hangulatát:
A völgy
szépséges fái alatt ülve
Esőben,
villámok közt gyönyörtől hűlve
Dörgés,
szél, mindenféle jelenség
Higgyétek
el: ez nem képtelenség
Sok
ember, kis helyen egyidőben mulat
Színész,
előadó sok műsort mutat
Jó,
rossz, van itt minden
Pénzért
ám, nem is ingyen!
Este
van, Kente nézi az időt
Előtte
megy egy nő, inkább nézi őt
Jobb
mulatság, szebb a látvány
És
ez előny, nem hátrány!
Megy
az utcán, mennyi ember
Elmereng,
messze még a szeptember
Van
még idő, hol van a hajnal
Megy
csak az utcán ázott hajjal
Fent
az egekben tombol a bika
Ez
nem matek, tiszta fizika
Einstein
is megmondta: m*c2
Fontos
a tudás és a képzet
Esik
az eső, csak úgy ömlik
Mintha
dézsából öntik
Az
ég színekben pompázik
Kente
csak áll és ázik
Hova
is menjen, ez a dillema
Igen,
ez gond, nagy probléma
Elmegy
koncertre, inkább szórakozik
És
pár pohár sört megiszik
Villám,
villám hátán
Majd
elfut ennek láttán
De
ki kell bírni, most kezdődik az este
Ilyen
bulira vágyott, csak ezt kereste
Mendegélve
sokféle embert lát:
A
részeg támasztja a fát
A
józan üldögél
A
kisgyerek keresgél
A
zenész énekel
Sokakat
érdekel
Egy
család sétálgat
Nézik
a krétákat
Emitt
pecsenyét sütnek
Amott
dobot ütnek
Máshol
tombolnak
A
sátorban horkolnak
Buli
mindenhol
De
ő csak megy szépen az utcán, nem érdekli semmi
Aztán
megáll: ez mi?
Irgalmatlan
zörej, szinte már ricsaj
Hívogató
a zene, mindenkit becsal
Nem
álom ez, gondolja Kente
Fogát
jobb műsorra fente
Legyen
koncert, az ám az igazi
Van
is jó, itt a Bikini
Hazavisz
ám a részeg, nem kell félni
Túl
lehet ezt is élni
Lehet
hó, eső, jég vagy villám
Koncertre
megyünk, csak így szimplán
Jön
velünk sok ember, ki őrjöng
Üvölt
mindenki, hangosan kurjong
Nagy
a buli, ő is érzi
Csak
éppen az egészségét félti